A büntetés nem más, mint szülői tehetetlenség
A saját tapasztalataink, a családból, az ismeretségi körből hozott minták az alapvetően meghatározók a büntetés kérdésében is. Tudatos döntéssel azonban elszakadhatunk a régi mintáktól, és megpróbálhatjuk jobban kezelni a büntetés kérdését. Ebben ad tanácsot a Családháló.hu írása.
Sokan mondják, hogy én is kaptam pofont, és mégis rendes ember lettem, de biztosan mindenki fel tudja idézni, hogy egy-egy esetben mit érzett. Egyetértett-e azzal, amit büntetésként kapott, ennek hatására elgondolkozott-e azon, hogy miért kapta a büntetést.
A büntetéssel azonban nem lehet pozitív viselkedés-változást elérni. A büntetés mindössze annyiban hat a viselkedésére, hogy a gyermek a büntetést igyekszik elkerülni, s ennek megfelelően változtat a viselkedésén. Ettől nem lesz motiváltabb a tanulásban, nem fogja jobban szeretni a nagymamát, és nem fog többet önként segíteni a házimunkában, nem fogja többet és szebben takarítani a szobáját.
A büntetés szülői tehetetlenség. A büntetés a szülői hatalomról, a hatalommal való visszaélésről szól, arról, hogy bármit megtehetek veled. A szülők akkor büntetnek, amikor olyan dolog történt, amire nem számítottak, amivel nem tudnak mit kezdeni, amit régóta nem tudnak más eszközzel megoldani.
A legsúlyosabb büntetés a szeretet,- kapcsolat megvonás, a „Nem beszélek veled”, „nem vagy a gyermekem”, „nekem ilyen gyermek nem kell”. Ennél enyhébbnek tűnik, de ugyanilyen, „na, most menj be a szobádba és gondolkozz el azon, amit csináltál, s gyere vissza, ha végiggondoltad”.
Akkor semminek ne legyen következménye? De, igen, legyen! Mondjuk meg előre, akár állapodjunk meg arról, hogy egy adott történésnek mi lesz a következménye.
Sokan mondják, hogy rendszeres nehézségeik vannak a gyermekükkel a reggeli elindulás során, nem csomagol össze, otthon felejti a torna cuccát, mindig nekünk kell figyelni. Jelentsük ki, hogy az ő felelőssége a torna zsák elvitele, ha nem figyel, nem visszük utána, viselje ő az iskolai következményeit. Ugyanez a helyzet a leckével, a kötelező olvasmánnyal: nem nekünk kell figyelni, hogy mindent megtanult-e, legyen az ő felelőssége, viselje ő a következményeit, ne mentsük meg előre. Amikor elutazunk, legyen az ő feladata a játékait, a babáit, vagy akár a ruháját összekészíteni, mi csak a végén ellenőrizzük. Ezekre nekünk kell már kis korukban felkészíteni a gyermekeinket.
Mit tegyünk, ha tényleg olyat tesz a gyermek, amit nem szeretünk, nem helyes? Semmiképpen se toroljuk meg. Legyünk kíváncsiak arra, hogy ő mit gondol a dologról. Mondjuk el a saját véleményünket, látásmódunkat, és keressük közösen azt, hogyan lehet azt „rendbe hozni”.
