A díj, ami névtelen hősöket állít a középpontba
A Jószolgálat-díj immár második éve jutalmazza azokat az önkéntes és hivatásos szociális munkásokat, valamint szervezeteket és közösségeket, akik kiemelkedő elhivatottsággal végzik áldozatos munkájukat a rászorulókért. Az idei évad nagykövetei Lackfi János, József Attila- és Prima Primissima-díjas író, költő és Ónodi Eszter, Jászai Mari-díjas színésznő. Lackfi Jánossal és Tóth Simon Ferenccel, a díjat alapító Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány kuratóriumi tagjával beszélgetett a Családháló.
János, honnan ered a szociális érzékenységed? Egy költő „alapból” érzékenyebb embertársaira vagy neked van saját történeted?
Gyermekkoromban örömmel olvastam romantikus szerzőket, Jókait, Kemény Zsigmondot, Hugót, Scottot, Dickenst, és ezekben a könyvekben az olykor kissé teátrális lelki nemesség, szívjóság fokozottan jelen volt. Mostanában sikerült megfogalmaznom, hogy ami leginkább lenyűgözött akkoriban (a testi erőn és ügyességen kívül persze, végtére is sportoló voltam), az a sziporkázó spontaneitás és a torokszorító becsületesség keveréke. Irigyeltem, ha valaki visszakézből tud frappánsan válaszolni, és ha nehéz helyzetben képes felemelő döntést hozni. Fel kellett nőnöm hozzá, és megismernem hat saját gyermekem mellett a családban való természetes odaadást ahhoz, hogy rájöjjek, mindez az én életem része is lehet. Nem ártott persze feleségem, Juli elképesztő érzékenysége, illetve egy olyan közösség, a zsámbéki, ahol a komatál, a kalákában melózás, közös költöztetés, az egymás segítése mindennapos dolog.
Felhasználod költészetedet, saját közismertségedet is ennek a „mindennapos dolognak” a népszerűsítésére?
A bölcsészembert arra trenírozzák, hogy amivel foglalkozik, teljességgel haszontalan a társadalom számára, inkább csak afféle lélek fényűzése, melyet örülhetünk, ha megtűr a világ. Ezzel szemben mivel szerencsés kiszemeltként kiléptem a reflektorfénybe, rengeteg megkeresés érkezik, hogy írjak bátorító, embereket megszólító szövegeket. Nagy ajándék, hogy rengeteg ilyen akcióban vehettem részt, és megtapasztalhattam a szó elevenítő erejét. Ahogy tud egy mondat évtizedekig, élethosszan fájni, sajogni a lélekben, ugyanúgy gyógyíthat is, megerősíthet bennünket.
Miért vállaltad a Jószolgálat-díj támogatását?
Ebben a díjban minden mozzanat fontos. Az, hogy névtelen hősöket állít a középpontba. Az, hogy embereken segítő emberekről beszél, arról, hogy igenis minden helyzetben tehetünk valamit másokért. Az, hogy összefogás áll mögötte, hiszen a legnagyobb hazai jótékonysági szervezetek ülnek össze a díjak odaítélésekor. Az, hogy alapos, tényfeltáró anyagok születnek minden jelölt kapcsán, s így látva láthatjuk életüket, harcukat, arcukat. Az, hogy az utca emberét is megszólítják, mi magunk dönthetjük el, kit látunk esélyesebbnek, érdemesebbnek egyik-másik díjra. Az, hogy finoman jelezve, kényszer nélkül, de mégis ott lebeg a háttérben, hogy a szociális szféra nem független az égi szféráktól, lehet a Belvárosi templomban katolikus, református, zsidó felekezetnek együtt hálát adni minden jóért, ami felkavarodik, ha valaki megmozgatja az állóvizet.
Feri, miért alapítottátok a Jószolgálat-díjat?
Azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél több olyan felület legyen, amelyen a társadalom előtt kikezdhetetlenül példaértékű emberek jelenhetnek meg. Sajnos nem úgy tűnik, hogy a rászorulók körülöttünk rohamosan fogynának, hanem éppen ellenkezőleg. Ezzel szembenézni és rajtuk segíteni mindannyiunk felelőssége, és mindannyian tehetünk azért, hogy legalább a saját környezetünkben élő rászorulóknak valamivel könnyebb legyen. Ehhez szeretnénk inspiráló, jó példákat felmutatni.
Az idei már a második évetek. Milyen az első év mérlege?
Természetesen szándékunk volt, hogy egy országos léptékű ügyet indítsunk el, ezért is kértük fel partnernek a hét legnagyobb magyar segélyszervezetet felekezeti és világnézeti állásponttól függetlenül, de azt nem gondoltuk volna, hogy az ismeretlenből éppen megszülető, közvetlen előélet nélküli felhívásra százával érkeznek majd a jelölések. Ötszázhuszonkét jelölés érkezett az ország legkülönfélébb pontjairól. Idősotthonokból, árvaházakból, tanyákról, hivatalokból, szomszédoktól, kollégáktól, családtagoktól. Tehát a legfontosabb célkitűzés már az első évben sikerült: az emberek maguk vegyék észre és ismerjék el a környezetükben meglévő példaértékű történeteket, és ők akarják azokat kiemelni és maguk előtt példaként felmutatni. Ezek oda-vissza ható folyamatok. Ha észreveszem a jót és kiemelem a tömegből, akkor láthatóvá teszem a magam és a környezetem számára is, ezzel pedig megsokszorozom a környezetre gyakorolt hatását.
(Családháló.hu, Fotó: Családháló.hu)
