Fegyelmezheti-e egy idegen a gyermekünket?
Nyílt levelet írt egy anyuka a gyermekét fegyelmező pincérhez, ami persze önmagában nem lenne érdekes, ha nem mutatna túl önmagán. Hiszen alighanem minden gyermekes szülő volt már olyan helyzetben, amikor egy idegen szólt rá a gyermekére, vagy legalábbis éreztette helytelenítését.
A történet egyik főhőse, egy 4 éves kislány idén kezdte az iskolaelőkészítőt és a nyár utolsó napjai izgatottan teltek az előkészületekkel. A könyvtárban és a bevásárlással töltött délelőtt után farkaséhesen ültek be egy családi étterembe.
A kislány az anyukája szerint a legjobban a vagány jelzővel írható le: „Tele van élettel, mindig boldog, mindig nevet, énekel és táncol, de néha egy kicsit túlmozgásos”.
„Sokszor csodálkozom, hogy egyáltalán eljut-e a füleihez, amit mondok, annyiszor kell ismételgetnem és néha azt kívánom, bárcsak lenne rajta egy hangerőszabályozó. De fegyelmezni én fegyelmezem. Tisztában vagyok azzal, hogy meg kell tanulnia a határokat és azzal is, hogy a jó viselkedés fontos dolog. Mások előtt is rászólok, ha valami rosszat tesz. De még csak 4 éves és teljes energiával éli az életét” – írta az édesanya.
Van-e olyan helyzet, amikor a szülőkön kívül valaki más is fegyelmezheti a gyermekedet? Egy családtag persze igen. Néha egy-egy barát is, főleg, ha az ő gyermekét is bajba keveri a viselkedésével.
De egy pincér? Egy vadidegen ember egy icipici viselkedési botlás miatt? Hát, az aligha van rendben.
Mi is történt? Az anyuka szemtanúja volt, ahogy az étteremben a pincér, aki azért van alkalmazásban, hogy a gyermekbarát étteremben felszolgálja az ebédet, az ő gyermekén kívül másokat is fegyelmezett.
Nem szólt rá a pincérre, mikor a rendelésfelvételkor, egy mosoly nélkül ráparancsolt a gyermekére, hogy hagyja abba az éneklést, mert így nem hallja a rendelést.
Akkor sem szólt, amikor egy másik család gyermekeit intette rendre a következőképpen: „Üljetek le fiúk, jön az ebédetek.” Nem kedveskedve, nem viccesen, hanem parancsolóan. Rossz napja volt és ki is mutatta.
Hát igen, idilli lenne egy olyan világ, ahol jólnevelt, csendes, tündéri gyermekek ülnének asztalhoz minden étteremben. De az a világ még nem jött el.
Egy családi étteremben legalább illene tisztában lenni azzal a ténnyel, hogy a kisgyermekek mozognak, ugrálnak, beszélnek, énekelnek és rohangásznak a szent ebédidő alatt is, és annak a pincérnek, aki egy ilyen étteremben ebédidőben szolgál fel, ezt minimum tolerálni, vagy humorosan kezelni illenék. A szolgáltatóiparban a vendég az első.
Az anyuka nem szólt rá a pincérre, de szuper megoldást választott: a neki szánt borravalót sem adta oda, hanem az igazságtalanul lecsendesített kislánynak abból a pénzből vett egy új játékot.
(Család.hu)
