"Lassabban, alaposabban kellene gyermeket nevelnünk"
Egy gyermek nem tudja összefoglalni két percben a szüleinek, hogy mi a baja a tanárral és miért szorong órán, ezt ki kell deríteni, meg kell őt ismerni ahhoz, hogy lássuk, hol tudunk neki segíteni – mondta Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató, művészetpedagógus a Családhálónak adott interjújában.
Könyvsorozatának címe, előadásainak fő témája: a nevelés az Élet szolgálata –mit jelent ez?
Engem mindig is az érdekelt, hogy mi az élet. De nem az, hogy erre milyen elméleteket tudunk ráhúzni, mert mindenkinek más az élete, hanem azokat a törvényszerűségeket akartam megkeresni, hogy mitől él, működik valami. Nagyon fontosnak találom folyamatosan figyelmeztetni magunkat – magamat is – arra, hogy a nevelés a gyermek életének szolgálata. És ha őt jól szolgálom, akkor attól én is – tanárként, szülőként – élő, eleven és hatékony tudok lenni.
A nagy pedagógusok, nevelők, gondolkodók – Karácsony Sándor, Németh László, Kodály Zoltán és sokan mások – mind ebben a „gyökérben” találkoznak, az élet szolgálatában. Mindenki az emberrel foglalkozik, de azoknak, akik elég mélyre tudtak ásni, és akik elég jól meg tudták fogalmazni a működő élet számára, amit ott találtak, azoknak a tanítása mindig találkozik egymással. Nekem sem kell újra feltalálni a spanyolviaszt, „csak” ezt a „gyökeret” átadni másoknak.
A kérdés nagyon egyszerű: az életet szolgálja az, amit tanítani akarok vagy sem. Ha nem, akkor nincs rá szükség. Fontos, hogy ne a szabálykövető, mechanikus módszer legyen az uralkodó. Ráadásul ebben könnyen ki is lehet égni. És ez igaz családi, párkapcsolati és munkahelyi szinten is. De hogy az oktatásnál maradjunk: ha este 9-kor még leckéje van a gyermeknek, akkor nem az a megoldás, hogy leülünk vele tanulni, hanem lefektetjük, és másnap beballagunk a tanító nénihez, és elmondjunk, hogy ez így nem jó, mert meg vagyunk győződve róla, hogy ettől csak rohamosan romlik a gyermek állapota, novemberre ki lesz facsarva, a tanulni vágyása pedig hosszú távon akár teljesen elvész.
A mai gyermekek is ki vannak égve?
Gyakorlatilag igen. A szakemberek óvodáskori kiégésről cikkeznek már. Na de mitől? Sokan kérik tőlem, hogy beszélgessünk a kiégésről. Erről a témáról nem beszélgetni kell, hanem azokat a körülményeket kell megszüntetni, amelyek okozzák. Mert ne felejtsük el: nem a sok munka okozza a kiégést.
Ha az a kérdés, hogy mi a hatékony, akkor máris visszajutottunk a beszélgetés elejére: az, ami az életet szolgálja. Nézze tehát mindenki – az igazgató, a pedagógus, és a szülő is – azt, hogy annak az adott gyermeknek mi használ.
Leginkább mit rontanak el a szülők, még a jó szándékúak is?
Nincsenek eleget a gyermekükkel. Nagyon sokat beszélünk arról, hogy fontos a minőségi idő, de azt elfelejtjük, hogy magához a minőséghez is kell idő. Mit szólna a főnökünk, ha azt mondanánk: „Hát, nem sok időm van erre a nagy projektre, de ígérem, hogy az minőségi lesz?”Azonnal kirúgna, nem?
A gyermeknevelés lassú fejlődés, amihez sok idő kell. Nagyon sokat segít az, ha vannak oldott, ráérős, lassan járó, vidám idők. Ügyintézések és különórák helyett – természetesen a becsületes kötelességteljesítés mellett – leülés és beszélgetés, hancúrozás – a fizikai kontaktus borzasztóan fontos –, barátkozás, együttlógás – nemcsak virtuálisan, hanem a valóságban is. Ezek mind apróságnak tűnhetnek, ahogy például a közös étkezések is, pedig sokszor ezen áll vagy bukik az egész gyermeknevelés. Sokszor még a fizikai körülmények sincsenek meg, nincs elég hely a konyhában vagy nincs otthon három ember egyszerre. Pedig nagyon kellene. Valaki egyszer tréfásan azt mondta, hogy heti öt étkezés a minimum, és ha ezt hét közben nem tudjuk betartani, akkor legyen vasárnap öt közös étkezés. Hiszen egy gyermek nem tudja összefoglalni két percben a szüleinek, hogy mi a baja a tanárral és miért szorong órán, ezt ki kell deríteni, meg kell őt ismerni ahhoz, hogy lássuk, hol tudunk neki segíteni.
A minőségi időn kívül még mit tart fontosnak a gyermeknevelésben?
A minél több szabad mozgást, az elegendő alvást és az erőfeszítések értékelését az eredményre koncentrálás helyett.
Lassabban, alaposabban, jobban odafigyelve kellene gyermekeket nevelnünk. És nagyon fontos a fegyelmezettség, korlátok állítása – ezekre a belső fegyelem miatt van szükség. De korlátokat csak ott lehet állítani, ahol egyrészt a szülő magának is állított korlátokat, másrészt ahol jó kapcsolat, erős kötődés, bizalom van a szülő és a gyermek között, mert csak ott fér bele egy határozott nem, egy következetes visszautasítás anélkül, hogy sérülne a kapcsolat. Ezek mind egyszerű, mégis rendkívül fontos körülményei a nevelésnek, és egyébként rengeteget segítenek a tanulásban, a fejlődésben is.
A közös idő és a kötődés hiánya – például egy külföldön vállalt munka vagy akár egy másik városba való ingázás esetén – nagyon súlyosan hatnak a családra, a gyermekre. Szerintem egy ilyen döntést csak akkor szabad meghozni, ha tényleg létszükségletről van szó, és valóban nincs más megoldás, egyéb megfontolásból semmiképpen. Hiszen egy embert felnevelni, az ő teljes, eredeti személyiségét, „Istenarcát” az évek során „világra hozni”, megszülni, a legszebb és legnagyobb alkotómunka, amiért érdemes sok minden mást feláldozni.
