A testvéreink az első szövetségeseink és az első riválisaink
A Bolyki Brothers és Csáky-Pallavicini Zsófia, klinikai szakpszichológus és családpszichoterapeuta beszélgetett a testvérek szerepéről a Képmás-estek legutóbbi rendezvényén. A Családháló a testvérkapcsolatok fontosságáról és hatásairól beszélgetett a szakértővel.
Mennyire határozza meg személyiségünket, hogy egykeként vagy nagycsaládban növünk fel? Mennyire igazak az ehhez kapcsolódó közhelyek?
Természetesen rendkívül erősen meghatározók azok a hatások, amik kicsi gyermekkorunktól érnek minket – épp csak egységesen meghatározható, mindenkinél ugyanúgy érvényesülő hatásokat nehéz megállapítani és bizonyítani. A család, ahová érkezünk, a kapcsolati háló, a családi rendszerünk másokéhoz nem hasonlítható dinamikája mind-mind egyedileg formálják a személyiségünket.
Fontos élmény az anyával, apával való elmélyült, intim együttlét megtapasztalása gyermekként – ha ettől foszt meg a sok testvér tülekedése, az valóban komoly hátrány –, de az első kortárs-közösség, a kibővült kötődési felület (a több, biztonságosan megélhető kötődés által a testvérekkel), a születéstől érvényesülő kortárs-szocializációs hatások sem elhanyagolható előnyök.
És mennyire meghatározó életünk során az, hogy milyen viszonyban vagyunk testvéreinkkel? Hogyan befolyásolja életünket, önismeretünket, kapcsolatainkat a saját testvérkapcsolatunk?
Az erős, szövetséggé mélyülő jó kapcsolat a testvérekkel hatalmas erőforrás lehet. Azzal biztat, hogy nem állunk egyedül a világban akkor sem, ha szüleink óvó szeme átmenetileg (az iskolaudvaron, a nyári táborban, egy házibuli után) vagy végleg (mert megöregedtek, talán már nem is élnek) nincs már rajtunk. A testvérség olyan kapcsolat, amibe beleszülettünk: olyan csoport, aminek „alanyi jogon” a tagjai vagyunk.
A testvérek egyben az első kortárs-kapcsolataink is kicsi gyermekként. Tőlük, velük tanulunk meg sok mindent, amit a világról, a társas kapcsolatok természetéről tudnunk kell. Ők az első szövetségeseink és az első riválisaink is. Az első játszópajtásaink, és jó eséllyel az első kritikusaink. Az életünk során végig – de egyes, az identitás alakulására nézve kiemelt szakaszokban kiemelten – fontos szerepe van a társak visszajelzéseinek. Ezek lehetnek tudatosan tartott tükrök (dicséret, kritika, vélemény), de automatikus, tudattalanul adott reakciók is arra, amilyen vagyok, ahogy működöm. Az tehát, hogy hogyan alakul hosszú évek során, és milyenné lesz a testvérkapcsolatunk, nagyon fontos tényező a más kapcsolatainkra nézve.
Hogyan változik a testvér szerepe az életünkben, mikor válhat különösen fontossá?
Úgy tűnik, ha a korkülönbség kisebb, mint öt év, a testvérrel való kapcsolat többnyire nagyon fontossá tud válni. Az egyes időszakokban a gyermekkor során más-más jelentősége tud lenni a testvéreknek.
A felnőtté válás egyik legnehezebb feladata a gyermekkori kapcsolataink átalakítása felnőtt-felnőtt kapcsolattá. Ez a testvérekkel való viszonyban is megdolgozandó téma. Akkor is, ha nem egyszerre válunk felnőtté (ebből következhet egy időszakos eltávolodás). De a jól megdolgozott egyezések és különbözőségek semmi mással össze nem hasonlítható, erős szövetséggé tudnak érni, a kezdetektől élő ismerősség talaján.
Lényeges, hogy hányadikak vagyunk a születési sorrendben? Régen az elsőszülött gyermeknek általában kitüntetett szerepe volt – főleg, ha fiú –, de a mesékben mégis mindig a legkisebb gyermek a „befutó”? Hogy van ez a valóságban?
A magyar népmesék világa valóban a legkisebbet „hozza helyzetbe” – talán kompenzálva azt a hátrányt, vigaszt nyújtva arra a kínra, hogy az életben gyakran kerülnek lemaradásba. Nem csak a patriarchális családi berendezkedésből következően: egyszerűen a „soha nem leszek annyira nagy, mint te” élménye miatt. Hisz a nagyobb mindig nagyobb lesz azzal a pár évvel. Beérhetetlen.
A kutatók vitatkoznak abban, hogy pontosan milyen hatásokkal kell számolni a testvérsorrend alapján. A legtöbben megkülönböztetnek „első szülöttet” – őket erősnek, ambiciózusnak, de tradicionalistának is szokták jellemezni. A „legkisebb” szerepe szintén markáns lehet: vagy az elkényeztetett, mindent ingyen megkapó szerencsefi képét kapcsoljuk ehhez a pozícióhoz, vagy a minden hagyomány ellen fellázadó, kreatív különutas, bizonyító szerepe lehet az övé.
A „középsők” az általános felfogás szerint nehéz helyzetben vannak. Afféle „szendvicsgyermekek”: mindig az előnytelenebb csoporthoz soroltatnak („a nagyok mosogassanak el – aztán a kicsik menjenek aludni”), az elsőszülött árnyékában kénytelenek érvényesülni, kevesebb figyelmet kapnak mindkét szélsőnél.
Ugyanakkor épp ezek mentén válhatnak erőssé: megvalósíthatják mindazt, amit az első nem mert vagy nem tudott, amit az „örökösnek” nem szabad; szabadon megválaszthatják az útjukat, már egy rugalmasabb szülői attitűddel találkoznak; ha van bátorságuk lázadni, kisebb ellenszéllel kell megbirkózniuk az előrejutáshoz a már kitaposott úton. Hogy melyik hatás, a felemelő vagy a súlyosan akadályozó érvényesül-e az életünkben, az persze rengeteg, csak egyedileg vizsgálható tényezőn múlik…
Mire érdemes figyelni szülőként a nehéz helyzetben lévő középső gyermekeknél?
Középsőnek lenni tényleg nem könnyű. Nem mintha legnagyobbnak vagy legkisebbnek lenni mindig az volna. De jól teszik a szülők, ha a középsőnek ugyanúgy biztosítanak kiváltságokat (nem feltétlenül a korából, hanem mondjuk a képességeiből, érdemeiből adódóakat), mint a többieknek. Szerencsés, ha figyelünk rá, hogy ne terheljük túl a nagyokhoz sorolással, de ne is „kicsizzük le” mindig – próbáljunk egyedi szereplőként gondolni rá. De nem csak a középsőnek, minden gyermeknek szüksége van dolgokra, időre, figyelemre, ami csak az övé.
Nem nagy anyagi értékű dolgokra, egyszerre rengeteg időre kell gondolni – hanem olyanra, amiről elismerjük, mind érezzük, hogy az vitathatatlanul és kizárólag az övé. Ha rendszeresen biztosítjuk róla a gyermekeinket, hogy van számukra, a kapcsolatunk számára külön időnk, ha vannak külön bejáratú történeteink, vicceink, emlékeink egymással, ha nem kell mindent és mindig megosztani jószívűségből, akkor megadjuk annak az élményét, hogy ők nem csak a testvéreik közt, hozzájuk viszonyítva, hanem egyedileg és személyesen fontosak.
(Családháló)
