Tanácsok magányos gyermekek szüleinek
Szülőként az ember azt szeretné, ha a gyermekének sok barátja lenne, nem lenne magányos, befelé forduló, és jól érezné magát a kortársai között. Az persze elkerülhetetlen, hogy minden gyermek (különösen tinédzserkorban) rövidebb-hosszabb ideig magányosnak érezze magát, míg megtanulja kezelni a társas kapcsolatait, ám ha ez az időszak elhúzódik, akkor a szülő jobban teszi, ha finoman közbelép.
A Huffington Postban a ChannelMum oldal szerkesztője, Cathy Ranson, és Amanda Gummer, a Fundamentally Children pszichológusa adott pár tanácsot a gyermekük magányossága miatt aggódó szülőknek, ebből emelünk ki néhányat.
Valódi magányról van szó?
Mielőtt túldimenzionálnánk a dolgot, érdemes megvizsgálni, hogy komoly vagy átmeneti problémáról van szó. Amanda Gummer szerint ugyanis hatalmas különbség van az igazi magány (amikor úgy érzed, senkid sincs, akivel megoszthatnád az érzéseidet), és aközött, ha egy gyermek nem tud kivel játszani.
Beszéljünk a tanárokkal
Fontos kideríteni, az iskolában is észrevették-e a magányosság jeleit, arról nem beszélve, hogy mégis pedagógusokról van szó, akiknek már csak szakmájuk okán is képesnek kell lenniük a segítségnyújtásra.
„Előfordul, hogy az egyedüllétre panaszkodó gyermekek túloznak, és a valóság teljesen más. Más esetekben akár játszótéri problémák, erőszak húzódhatnak meg a háttérben. Mindig érdemes a szakemberekkel beszélni” – hangsúlyozta Cathy Ranson.
Kerüljük el az áldozatmentalitást
Még ha valóban magányos is a gyermek az iskolában (és/vagy otthon), ne engedjük, hogy elhatalmasodjon rajta az érzés, hogy ő áldozat, mert ez hosszú távon semmiképpen sem segít.
Támaszkodjunk a családra
Ez az élet minden területén fontos, de ilyen esetekben be lehet vetni a hasonló korú unokatestvért, ők valószínűleg készségesebbek és könnyebben mozdíthatók, mint az ismerősök.
Hívjuk meg a barátokat
Nem kell várni, amíg meghívják a gyermeket, legyünk proaktívak, szervezzünk mi bulit! Ezzel azért érdemes óvatosan bánni, mert csúnyán mellé lehet fogni, minden esetben kérdezzük meg a gyermeket!
Csak mértékkel
Ha már az óvatosságnál tartunk, ne felejtsük el azt sem, hogy a túl erőszakos segítség könnyen fordítva sülhet el, érdemes tehát ebben a helyzetben is megőrizni a józan eszünket.
Fontos, hogy segítsünk a gyermeknek, de ha nem hagyjuk, hogy saját maga fejlessze ki a magányosság elleni eszközeit, akkor hosszú távon nem segítünk rajta, márpedig ez lenne a cél.
Ne erőltessük
Részben ide tartozik az utolsó tanács is: ne erőltessük a gyermeket, hogy olyat tegyen, amit nem akar. Lehet, hogy mi látjuk a problémát, de akarata ellenére senkinek sem lehet segíteni. Meg kell találnunk a megfelelő, nem erőszakos módját a segítségnek.
(csalad.hu)
