Nehéz a millenniumi nemzedék talpraállása
A millenniumi nemzedék tehetséges és okos. A most felnőtté váló fiatalok azonban olyan kihívásokkal néznek szembe, amely alapvetően változtatja meg a családról és az önálló életről eddig fenntartott elképzelésünket.
Egyre több kutatás és felmérés foglalkozik azzal, hogy milyen is az úgynevezett millenniumi generáció helyzete. Ez az 1980 és 2000 között született nemzedék ugyanis egészen más világban kezdi meg az önálló életet, mint amilyen akárcsak húsz éve fogadta a fiatalokat. Amit biztosan tudhatunk, hogy a fiatalok még sosem voltak ilyen okosak és iskolázottak. Mégsem látható, hogy ez a most 15-35 éves korosztály sikerre és boldogságra válthatná a tudását. Világszerte több mint 1,8 milliárd ember tartozik ebbe a korosztályba.
Az okostelefonok és a mindenütt jelenlévő internet korában, és a fenyegető pénzügyi világválság árnyékában váltak-válnak felnőtté. A munkaerőpiac azonban egyre nehezebben érti meg az „ezredfordulósokat”. E képzett fiatalok jelentős része állást is nehezen talál. A világon általános, hogy az őket érintő munkanélküliség kétszer olyan magas, mint az idősebbeknél. A közepes jövedelmű országokban a fiatalok több mint 25, a gazdag országokban 15 százaléka már nem tanul, de még nincs munkahelye. Magyarországon helyzetük javult, de még így is 20 százalékuk állástalan.
Az Economist elemzése szerint nem véletlen, hogy a korosztályban kitolódott a gyermekvállalás és a családalapítás. Nem csak a fejlett országokban van ez így. 50 évvel ezelőtt a világ termelékenységi mutatója 5 volt. Mára azonban még a hagyományosan sok gyermekes ázsiai országokkal együtt is csupán 2,5 gyermek jut egy nőre. Eközben a válások száma is világszerte nő, és a a házasságon kívül született gyermekek aránya is megháromszorozódott 1980 óta.
Ezen fiatalok egyik legfontosabb életcélja az önálló életkezdet idején kimondatlanul is a saját otthon megteremtése – írta nemrég róluk a brit Guardian hasábjain több ifjúságkutató. Azt mondjuk nekik, hogy tanulj, vállalj munkát, és szorgalommal összehozhatod a lakást, az autót, és a nyugodt, gyermeknevelésre alkalmas életet. De sajnos ez a millenniumi generációtól kezdve – az 1980 és 2000 között született gyermekekről van szó - messze nem ilyen egyértelmű. Ez a korosztály, amely mostanában kezdi átvenni a stafétát a munkaerő piacon, az óvodai, iskolai szülői értekezleteken szinte képtelen a szülei példájából mintát találni, mert egészen más kihívások elé néz, és más problémákkal találkozik, mint amilyenekkel a mai 40-es, 60-as korosztály szembesült 20-40 évvel ezelőtt.
A lakásvásárlás még akkor is nehéz, ha egyes országokban – így Magyarországon is – az állam komoly segítséget nyújt hozzá. Az ingatlanárak Európában olyan magasságba emelkedtek, amelyek még a jó gazdasági helyzetű, magas életszínvonaláról ismert országok fiataljai számára is megfizethetetlenek. Eközben a 2008-as válság óta a lakásépítések száma a mélybe zuhant, és a kilábalás jeleire sem indult mindenütt a lehetőségekkel arányos növekedésnek. Vagyis sok országban lakhatási válságról beszélnek: a kevés elérhető ingatlan rendkívül drága.
Ilyen körülmények között számos szakértő álszentnek tartja a siránkozást azon, hogy milyen sok fiatal marad a harmincas éveire is a szülői házban. Arról nem is beszélve, hogy a számos, kudarccal végződött házasság a vagyonmegosztás után számos negyvenes éveit taposót is arra kényszerít például az Egyesült Királyságban, hogy visszaköltözzön az idősödő szülőkhöz, hiszen egyetlen keresetből az extrém magas londoni lakbéreket sem képesek kifizetni.
Számos nyugat-európai országban él az a tapasztalat, hogy az elmúlt tíz évben csak azok engedhették meg maguknak a lakásvásárlást, akik örököltek egy kisebb vagyont, mert a keresetekhez képest képtelenek annyit félretenni, hogy ésszerűen belevághassanak akárcsak egy jelzáloghitelbe is. A 70-es években oly sikeres, fiataloknak szóló szociális bérlakásprogramok ma szinte nem léteznek, ahogy az ingyenes felsőoktatás – már ahol van – mellett is komoly, évtizedes megtakarítást igényel a szülőktől, hogy a gyermekeik diplomával induljanak neki a munkakeresésnek.
A Guardian egyik szerzője mindezt úgy érzékelteti, hogy az elmúlt negyed században egyesével zárultak be az ajtók a fiatal korosztályok előtt. Ezért áll több millió európai család nyugdíj előtt álló nemzedéke értetlenül a gyermekeik sikertelensége előtt: nem értik, hogy a náluk sokkal tanultabb, nyelveket beszélő, informatikai zseniként számon tartott korosztályok miért nem tudják legalább azt megoldani önállóan, ami nekik sikerült.
És mivel az új kihívásokkal kapcsolatos tapasztalatokat a fiatalok csak a saját kudarcaikon keresztül tudják megszerezni, nincs, aki elmondja nekik, hogy a jelen helyzetben mi a kiút, értelmetlen is a hagyományos felnőtté válás lépéseit citálni nekik, akár tinédzser korukban is. Nem úgy lesz, ahogy régen volt: munkát vállalunk, elkezdjük kicsiben, félreteszünk, gyarapodunk, gyermeket vállalunk, iskoláztatjuk, nyugdíjig tartó munkát vállalunk, és az iskolában megszerzett tudásunk finom csiszolgatásával egyre előrébb jutunk.
Az új valóság nem ilyen. Még akkor sem, ha a millenniumi generáció vágyai a felmérések szerint nem különböznek olyan nagyon a szüleikétől: tartós kapcsolat, boldog házasság, saját otthon. A korosztály csalódottságát éppen az okozza, hogy a szüleiktől, a nevelés által kapott világkép és életcélok ma nem, vagy nem úgy valósíthatók meg, ahogy régebben, így még a gyermekáldás és a házasság sem azt a boldogságérzetet adja meg nekik, amit előzőleg vártak tőle.
És ezeknek a kudarcoknak a leküzdésére a mai idősebb generációk nem is tudták felkészíteni a fiatalokat. Nem véletlen, hogy a vizsgálatok szerint magára hagyottnak érzik magukat. Azt tapasztalják, nincsenek biztonságban: a pályakezdők bérezése világszerte alacsonyabb, mint az elmúlt fél évszázadban valaha is volt. Ahogy a 30 alattiak lakásvásárlásainak száma is. A létbiztonság hiánya – ami nem egyenlő a jövedelem hiányával – pedig sokak számára elég bizonytalanná teszi a jövőképet ahhoz, hogy ne vállaljanak több gyermeket, ha már az első nevelését sem látják biztosítottnak azon a szinten, ahogy ők elképzelték. És még inkább, ha a kudarcok közepette nem élik meg a családteremtés örömeit. Vagyis a felnőtté válás lépéseit - társ találás, gyermekvállalás, munkahely, otthonteremtés - újra kellene fogalmazni a szakértők szerint, hogy a húszas-harmincas éveit ez a generáció ne csalódottan élje meg.
És még egy érdekesség: miközben a 20. század második felének több nagy generációja is emlékezetes módon „harcolta ki” magának a saját jövőjéhez szükséges körülményeket, a mai 15-35 évesek mintha elfelejtettek volna lázadni, hiányzik a nemzedéki kitörési szándék. Ezek a fiatalok sem a közéletben, sem a politikában nem vesznek részt: a 18-34 évesek fele olyan arányban vesznek részt a választásokon, mint a 65 év felettiek. Nagy-Britanniában tavaly a fiatalok alig 43 százaléka ment el szavazni, miközben a 65 év felettiek csaknem 78 százaléka voksolt. Nem véletlen, hogy a politikai pártok is inkább szólítják meg a szavazásra hajlandóbb idősebb korosztályokat, hiszen a választásokat eldöntő szavazattöbbséget tőlük várhatják.
(csalad.hu)
