A nagycsaládosok társadalmi megítélése a legeltérőbb
Toleránsabbnak kell lenni - erről beszélt a csalad.hu-nak Papp Lívia, a Pest Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház leköszönő irodavezetője. Tapasztalatuk szerint a nagycsaládosok vannak a legnehezebb helyzetben, mert a társadalmi megítélésük igen szélsőséges.
- Melyik a legkedvesebb emléke?
- Egy rendhagyó esélyegyenlőségi óra. A fogyatékos emberek problémáit mutattuk be általános iskolásoknak. Megható volt a gyerekek érdeklődése. Az órára kerekesszékben érkeztem, azt hitték, hogy nem tudok járni. Amikor felálltam a székből, nagyon meglepődtek. Mindannyian ki akarták próbálni. Beleültek, mentek vele a sík folyóson, és kipróbálták, hogyan lehet a székből kinyitni az ablakot, vagy áthajtani a küszöbön.
- Mit mondtak?
- Azt, hogy játéknak jó, de sokkoló lehet így élni, nem tudják elképzelni azt, hogy soha többé nem állhatnak fel.
- Mi volt ezzel a cél?
- Az, hogy átérezzék a gyermekek, milyen mozgáskorlátozottként élni. Érezzék, hogy miben kell segíteni, és miben nem. Az is fontos, hogy tudják, akaratán kívül nem kell mindent megoldani a kerekes székesek helyett, mert az indokolatlan támogatás akár zavaró, tolakodó is lehet.
- Csak a mozgássérültek életét mutatják be?
- Nem, az esélyegyenlőségi órákon a látás-, hallás sérültek és a down-szindrómások mindennapjaival is foglalkozunk, és a roma emberekhez is közelebb visszük a gyerekeket.
- Igénylik az iskolák ezeket az órákat?
- Nagyobb az igény, mint a lehetőség. Alapvetően nyitottak az intézmények, de a sok feladat miatt kevés idejük marad erre.
- Mit kezdenek a romakérdéssel?
- Cigány származású tapasztalati szakértővel járjuk az iskolákat, aki a roma népviseletet mutatja be.
- Melyiket?
- Az oláh cigányokét. Azt, amelyikhez a színes, virágos bő szoknya és a nagy fekete kalap tartozik. Táncot tanít a gyerekeknek – ez nagyon tetszik nekik.
- Ez talán az a terület, amelyben a felnőtteknek sem árt a segítség.
- Kifejezetten szakembereknek hirdettünk tréninget, szociális pedagógusnak, egészségügyben dolgozóknak, tanítóknak, tanároknak. A trénerek provokatív kérdéseket tesznek fel, hogy kiderüljenek a problémák. Ki, hol, milyen élethelyzetben fogadna el cigány származású embert.
- Mik a konkrét kérdések?
- Például az, hogy a testvér élettársaként, vagy a saját partnereként elfogadna-e egy cigány származású embert. Vagy, ha az oktatási intézményben van egy pályázat, melyik gyereken segítenének, egy hátrányos helyzetű településen élő, átlagosan tanuló nem cigánynak, vagy egy ugyanolyan körülmények között élő roma származásúnak.
- Mi a válasz?
- A nem cigánynak. Az is egyértelmű, hogy még a szociális szférában dolgozók sem fogadnának el családtagként egy romát. A találkozó lényege, hogy kiderüljön, milyen fenntartásokat, sztereotípiákat kell kibeszélni. Vannak elfogadóbb, és kevésbé toleráns szakemberek.
- Melyik csoporton a legnehezebb segíteni?
- Pest megyében nem olyan rossz az akadálymentesítés, a cigánysággal is jól együtt lehet működni. A nagycsaládosok viszont magukra maradtak. Alig van szervezet, amely segíti őket. Nagyon eltérő a társadalmi megítélésük is. Van, aki azt mondja, jaj, de szép, hogy ilyen sok gyereket vállaltak a szülők, mások fanyalognak, minek szül, akinek nincs rá elég pénze. Az óvodai, iskolai közegben is nehezen fogadják el a szülőtársak, ha egy nagycsaládos gyermeke másoknál kisebb szülinapi ajándékkal köszönti az ünnepeltet, vagy kiközösítik a gyereket, ha nem tud elmenni egy eseményre. Pedig lehet, hogy csak arról van szó: a többi, egészen más korosztályhoz tartozó gyereket nem tudta hova tenni az anyuka, mert például az apa dolgozott. Toleránsabbnak kellene lennünk...
(csalad.hu)
