Csoóri Sándor Sündi: jó rezgések keletkezzenek, amikor a hangszerhez nyúlunk
Kevés ember tud olyan inspirálóan beszélni népzenéről, apaságról, családról és a zenetanulás fontosságáról, mint Csoóri Sándor Sündi, aki ezúttal a család.hu-val osztotta meg gondolatait.
Mit jelent Önnek a népzene?
Gyermekként még nem fogtam fel azt, hogy mit adhat, később értettem meg a lelkiségét és a mondanivalóját. Majdnem hogy természetességgel vett körül ez a fajta rezgés, amit népi kultúrának, népzenének vagy népdaloknak hívunk. Ezt igyekszem magam is átadni, mert vallom, hogy ez igenis egy olyan dolog, ami ha gyerekkorban erősen beépül a mindennapokba, akkor felnőttkorban értelemmel töltheti meg a jelent. Ez nyilván nem feltétlen jelenti, hogy ha valaki nem kapja meg gyermekként a népzenét, akkor felnőve az semmit nem nyújthat neki. Igazából mindegy is, hogyan, de a népzenével való találkozás, átélés, élményszerzés mindenféleképpen valami többet tud adni az embereknek.
Mi az, amit a leginkább tisztel az édesapjában?
A zenéhez való hozzáállás, az állandó keresés, a zene szakralitásának megőrzése, ami elsősorban számomra mindig lenyűgöző, hogy visszatér hozzá. Egyáltalán nem ereszt a zene szakralitásából, és ez egy nagyon szép tulajdonsága. Amellett a különféle emberi jellemvonásai, mint a jóindulat, a jó gondolatokkal való gondolkodás szintén iránymutató számomra.
Ezek közül mik azok, amiket magában is felfedez?
Még ezen nem gondolkodtam, hogy mennyire találom meg édesapámat magamban. Sokan mondják, akik ismerték, ismerik Őt, hogy nagyon hasonlítunk. Nyilván ez jó esetben minden családban így van, hogy a gyermekek valamennyire hasonlítanak a szülőkre akár személyiségben is. Most már meg fogom figyelni… De azt gondolom, abban egyezünk, hogy én is arra törekszem: jó rezgések keletkezzenek akkor, amikor hozzányúlunk a hangszerekhez.
Van egy kisfia és egy néhány hónapos kislánya. Mit szeretne átadni a számukra?
Minden kisgyermek ártatlanul fogadja be a körülötte lévő információkat. Én igyekszem rejtett pedagógiával nevelni őket. Mindenféle zene szól otthon, amit én jónak gondolok. Klasszikus zene, népzene, jazz, kortárs zene - inkább akusztikus „emberzenéket” rakok be. A mese világa, a közös játék nagyon sokat tudnak adni, már csak azért is, mert miközben játszom a gyerekkel, akkor valahogy kikapcsolok. Mintegy pihenésként is hat rám, annak fogom fel, hogy végre nem állandóan jár valamin az agyam, hanem ott tudok lenni a gyerekemmel..
Amikor épp nem koncertezik és otthon van, akkor milyen feladatokból veszi ki a részét?
Nyilván elsősorban a ház körüli munkákból, és a gyermekekkel is sokat próbálok lenni. Kertes házban lakunk, az mindig jelent valamilyen feladatot.
Ön szerint manapság vannak éles határok a női és férfi, anyai és apai szerepek között?
Szerintem a sajátos női és férfi szerepek mindig meglesznek, jóllehet ezek biztos változnak korokkal. Azt gondolom, mindannyiunk érzi, hogy mi a férfi és mi a női szerep, de nem gondolom, hogy ez élesen elhatárolódna egymástól. Hanem inkább bizonyos helyzetekben a nőnek van nagyobb szerepe, vagy hatásköre, bizonyos esetekben pedig a férfinak, és ez valahogy úgy illeszkedik egymásba, hogy nem teljesen élesen határolódnak el. Úgy vélem, alapvetően fontos a női és férfi szerepek tisztázása egy kapcsolaton, családon belül. A mi esetünkben a feleségem is zenész, és megérti a szakmánk nehézségeit vagy bizonytalanságait.
Tudna -e bármilyen párhuzamot vonni a népzenész-lét és az apaság között?
Lehet, hogy alapvetően minden zenészben van egy enyhe tudathasadás. Nyilván a zene az előbb volt, mint a gyermekem, és többet foglalkoztam eddig vele. De abban a helyzetben, amikor már ott van a gyermek, akkor teljesen másképpen működik az agy. Azt szeretném, hogy boldogok legyenek a gyermekeim. Alapvetően minden szülőnek ez kéne a feladatának lennie. Természetesen nem mindenáron, hanem tanuljon meg boldognak lenni, ismerje fel azokat az élethelyzeteket, amiktől ő lelkileg gyarapodik és élvezze azt, hogy gyereknek lenni jó. Mert ha gyereknek lenni jó, akkor majd lehet, hogy az apaságra is azt fogja mondani, hogy apának lenni jó. Akkor oda-vissza meg fogja érteni ezt a folyamatot.
Játszik a Kerek Zenekarban is. Mesélne erről?
A Kerek Zenekar 4 éve alakult, kifejezetten a bölcsődés korosztály zenei nevelésére specializálódott. A húgom kisgyermeknevelő, tehát az ötlet nem légből kapott, gyakorlati szinten is működik. Forray Katalin díjat kapott tavaly ez a program, amit az Óbudai Bölcsisekért Alapítvány szervez. Rendszeresen, minden héten vagyunk óbudai bölcsődékben, és lehet látni a gyermekek fejlődését. A zene révén főleg a kognitív képességek fejlődnek jobban, de nagyon jó a szociális érzékenység fejlesztésére is, olyan szempontból, hogy ha valaki az elején visszahúzódó, lehet, hogy aztán ő lesz a legnagyobb szájú, ő kéri ki a népdalokat. Nagyon érdekes fejlődés látható a gyermekekben. Nem nagyon foglalkoznak azzal az országban, hogy 0-3 éves korig rendszeresen zenei képzésben részesüljenek a kicsik, ezért különleges az, amit mi csinálunk. Az autentikus népzene mellett a programjainkon megszólalnak népzenei ízű, népzenének hangzó feldolgozások is, amik nem feltétlenül rendes autentikus zenék, viszont úgy gondoljuk, hogy a gyermekek fejlődéséhez ugyanúgy hozzájárul egy vers megzenésítése is például.
Ha egy gyermek tanul hangszeren játszani, milyen hatással van az életére?
Azt gondolom, hogy a zenetanulás agyi tevékenység, a két agyféltekét próbálja egyesíteni ilyenkor az ember. Az édesapám úgy szokta mondani, hogy „behangolja” a két agyféltekét. Mindenféleképpen jó hatással van a zenetanulás, nemcsak a gyermekekre, hanem bárkire. Lényegében mindenkinek jót tesz a zene, mert amellett, hogy egyéni élményt is okoz, ha közösen játsszák, akkor a közösségi élmény is gyarapszik, egyfajta kollektív tudat is kialakul. Eközben kialakul az egymásra figyelés is. Az a helyzet, hogy bármilyen erős az ember, ha próbál zenélni, akkor hiába erősködik, mert rájön, hogy a zene sokkal erősebb. Le tudja győzni akár a betegségeket is. Erre vannak már bizonyítékok. Például Japánban rezgéssel gyógyítanak. Egyfajta rezgés a népzene is, tekinthető úgy, mint egy egyszerű fizikai kísérlet: az azonos rezgésszámú testek egymásra rezonálnak, egymás rezgéseit veszik, és nem interferálnak. Ha valaki van olyan érzékeny, hogy befogadja a népzenét, akkor be fogja fogadni és a zene mindennapi szükség lesz. Van egy mondás: a zene olyan fontos, mint a levegő, csak akkor vesszük észre, ha nincs. Tényleg fontos dolog a zene, és a rezgés ebben a legfontosabb. Vannak mindenféle zenék, például a metál, erre azok az emberek rezegnek be, akiknek erre van szükségük. A népzene azonban fontos hagyomány része, nem piaci okokból alakult valami, hanem gyökerei vannak. Talán ezért adhat többet egy életen át, mint mondjuk a metál zene.
Hogyan látja, miként hat a család működésére a zenetanulás?
Kezdetben biztosan borzasztó lehet hallgatni, amikor gyakorol az ember. Én sem szeretek gyakorolni, mikor tudom, hogy hallják, vagy ha tudom, hogy hallják, akkor másképp gyakorlok és mást. Nyilván attól is függ, hogy milyen hangszeren kezd el és milyen zenét tanulni a gyermek, s van-e tehetsége hozzá. Azt gondolom, mindenféleképpen jó az, ha zenével ismerkedünk, sőt ha tanuljuk, az még jobb. Mert más a zenehallgatás, mint a zeneművelés. Buddhának tették fel a kérdést, hogy szerinte mi a különbség a „szeret” és a „tetszik” között? Erre azt mondta, ha egy virágot szeretsz, akkor öntözöd, ha tetszik, akkor letéped. A népzenével is valahogy így lehet az ember: ha szereti, akkor műveli, ápolja, ha tetszik neki, akkor csak úgy hallgatgatja, de nem megy bele olyan mélyen. Ha nekem megtetszik egy zene, akkor csak hallgatom, de nem fogok belemenni, ha igazából nem szeretném megismerni. Itt a kulcsszó a szereteten van. A szeretetnek is van egy rezgése, és az egy jó rezgés. Azt kell keresni, és akkor jó, ha megtaláljuk.
(csalad.hu)
