Szabó Péter: odamegyünk, ahonnan mások eljönnek

Magas az idősek aránya, nagyon sok a hátrányos helyzetű család, a fiatalok elhagyják a megyét. Ezekkel a gondokkal küzd Nógrád megye, ahol a helyzetet a Nógrád Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház vezetője, Szabó Péter próbálja oldani.

- A hátrányos helyzetű csoportok, nők, gyermekek, romák, idősek fogyatékkal élők támogatása. A honlap szerint ez a legfontosabb feladata a Nógrád Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Háznak. Mit jelent ez a mindennapokban?

- Ne halat adj az éhezőnek, hanem tanítsd meg horgászni. Ez a mondás az én legfőbb útmutatóm. De mivel Nógrád megye az állatorvosi ló esete Magyarországon, még ezt is továbbgondoltam. Nem elég megtanítani horgászni, hanem oda kell engedni a tóhoz az esélyteremtésre szorulókat.

- Miben speciális a megye?

- Kicsik között a legkisebbek vagyunk, körülbelül 192 ezren élünk a megyében, kevesebben, mint Debrecenben. Régen hatalmas iparvidék volt a miénk, mára a munkanélküliség még mindig tetten érhető. Salgótarjáni pohárból ivott szinte mindenki, és itt bányászták a szenet is. Az ipar összeomlásával munkahelyek tízezrei szűntek meg. Régen 5 százalék volt a romák aránya, ma a 20 százalék felé közelít. A 6 járásból négy többszörösen hátrányos helyzetű, segítségre, támogatásra szorul. Rendkívül magas az idősek aránya. Magyarul nálunk minden probléma megtalálható.

- Milyen lehet így a jövőkép?

- Nem sok jót tartogat. A fiatalok elmennek innen. Sokan külföldön dolgoznak, nagy az elszívó hatása a 110 kilométerre fekvő Budapestnek is, de számos család a Dunántúlon találta meg a számítását. Nincs veszteni valójuk. A nógrádi bérek az országos átlagkereset 67-68 százalékát érik csak el.

- Jól képzett fiatalok hagyják itt a megyét?

- Sajnos ezt sem mondhatom. Salgótarjánban megszűnt a főiskola. Színházunk sem volt, az itt született Zenthe Ferencről nemrég neveztünk el egy remek társulatot.

- Milyen az iskolák színvonala?

- Sokszor siralmas. Van olyan osztály, ahová szinte csak roma gyermekek járnak, az állandó fegyelmezési problémák miatt egyre durvábbak a diákok, és fásultak a pedagógusok.

- Miben segíthet Ön ebben a helyzetben?

- Azt próbálom megértetni a gyermekekkel, hogy csak a tudás jelenthet számukra esélyt. Azt nem lehet elvenni, igazi kincs.

- Ha ez nem sikerül a pedagógusnak, hogyan sikerül Önnek?

- Játszom velük. Mindig megkérdezem, ki mi szeretne lenni, Szinte egybehangzó a válasz: gazdag. Na, ilyenkor kihívok egy gyermeket, leültetem egy székre. Kihívok egy másikat is. Adok egy feladatot, a széken ülő nem mozdulhat, a másik végzi el a teendőket. Azonnal megértik, hogy aki ül, és várja a sült galambot, annak végül nem repül a szájába semmi. Szerintem, amit nem tudok elmondani 3 mondatban, azt 33-mal is fölösleges. Azt is meg szoktam kérdezni, ki akar külföldre menni. Hát, persze, hogy mindenki. Ilyenkor mondok nekik egy-két mondatot románul, szlovákul, angolul. Elmesélem nekik, hogy 3 diplomával vasmunkás voltam Írországban, mert meg akartam tanulni angolul.

- Azokat, amiket elvár a gyermekektől, nehéz egyedül megvalósítani. Kell hozzá a támogató szülői háttér is.

- Na, ez egy igen nagy probléma. Felnőtt egy olyan generáció, amelyik nem látta a szüleit dolgozni indulni. Nem látta őket olvasni. Innen kell nekünk felépítenünk azt a bizonyos várat.

- Egyedül járja az intézményeket?

- Van, amikor igen, főleg, amikor a romákról beszélgetünk. Van egy nagyon jó játékom. Viszek egy ketyegő bombára hasonlító játékszerkezetet. A gyermekeknek minél gyorsabban kell olyan tulajdonságot mondani, amely csak egy romára jellemző. Rögtön jön a válasz: tolvaj. De ez ugye nem igaz. Ám addig nem adhatja tovább a ketyerét, amíg nem jó a válasz. A végén kiderül, hogy a romák és a nem cigányok egyformák. Máskor, főleg, amikor a sérült emberek helyzetére hívjuk fel a figyelmet, tapasztalati szakértőkkel látogatom meg a gyermekeket. Ilyenkor olyat játszunk, hogy beviszünk egy tolószéket, egy gyermeknek abba ülve kell egy pohár vízért mennie. Egy másiknak meg fél órára bekötjük a szemét. Nem kell sokat magyarázni ahhoz, hogy megértsék, mennyire fontos a segítség. Én szeretek lenni a Nógrád megyei Télapó bácsi. A termetem egész jó hozzá. Karácsonyfát állítunk a megyeházán és ott játszom az összes gyermekkel. December 25-én és 26-án mindig elmegyek a szülő nélkül nevelkedők családi otthonaiba. Na, azért az elég szívszorongató élmény. A gyermekek nagyon nehezen engednek föl, mert csak nők veszik őket körül, férfit csak akkor láttak, amikor otthon részegen, vagy drogosan hazaállított az apjuk. De amikor végre kiengednek, akkor fergeteges lesz a hangulat.

- Önkéntes házról van szó. Jelentkeznek támogatók?

- Sok önkéntes csatlakozott hozzánk, az unokám, és a 81 éves anyukám is köztük van. Sok civil szervezettel nagyon jó a kapcsolatunk. Minden évben átadjuk a TTT-díjat, vagyis a Türelem, Tolerancia, Támogatás díjat. Így együtt, gyermekek és felnőttek, kosárlabda pályát építettünk az autista gyermekeknek, 300 rózsaszín lufit engedtünk a magasba, hogy a mellrák elleni kampányhoz csatlakozzunk. Idősek otthonába megyünk, ha szükség van ránk, akinek kell, jogi segítséget adunk. Az a mi dolgunk, hogy oda menjünk, ahonnan mások eljönnek.

 

(csalad.hu)