MIÉRT ÖLTÜNK JELMEZT? - FARSANGI NÉPSZOKÁSOK
Magyarországon a farsang vízkereszttől a húsvétvasárnapot megelőző 40 napos böjt kezdetéig, azaz hamvazószerdáig tart, de a rítusok és hiedelmek főként a három utolsó naphoz, farsangvasárnaphoz, farsanghétfőhöz és húshagyókeddhez kapcsolódnak.
Az elnevezés egyes vélekedések szerint a német faseln, vagyis fecsegni, fantáziálni, pajkosságot űzni szóból ered, míg mások egy bajor-osztrák jövevényszóból, a vaschangból származtatják. Itthon főleg német hatásra a középkorban alakult ki, a szokások többsége is akkor honosodott meg, bár a későbbiekben az olasz kapcsolat is felfedezhető.
A farsangi mulatságok egy ősi hiedelemnek is köszönhetően jöttek létre. A középkorban ugyanis azt gondolták az emberek, hogy a tél utolsó napjaiban a Nap elgyengül, és életre kelnek a gonosz szellemek, amelyeket boszorkánybábu elégetésével, hangos dobolással és kántálással, felvonulással akartak elkergetni. Volt, ahol tüzes kerekeket görgettek, remélve, hogy a tűz segít a Napnak új erőre kapni.
Több területen is ismert szokás volt a kiszehajtás. A lányok egy szalmabábut menyecskeruhába öltöztettek, majd végigvitték a falun, aztán levetkőztették, a szalmát pedig a vízbe dobták vagy elégették. A tavaszköszöntés egyik eszköze volt a villőzés: a lányok egy villőágat felszalagoztak, és magukkal vitték a felvonuláson.
A tél elbúcsúztatása és a tavasz várása más módon is megnyilvánult: a kiadós lakmározásokkal a természetet is nagy bőségre akarták késztetni az emberek. Szívesen fogyasztottak tyúkhúslevest, töltött káposztát és természetesen a fánk sem maradhatott el.
Kezdetben azért viseltek ijesztő jelmezeket, hogy elűzzék a halált, a rosszat és a hideget. A nem megszokott öltözékek viselésének szokása megmaradt, és él napjainkban is. Voltak, akik ördögnek, boszorkánynak, katonának, koldusnak öltöztek, mások állati maszkot hordtak, és egyes területeken ezekben a jelmezekben vonultak végig a falun. A legismertebb a mohácsi sokácok látványos népszokása, a busójárás, amelynek megjelenéséről a XVIII. század végéről származnak az első adatok.
Farsangvasárnapnak a párválasztásban is fontos szerepe volt. Ekkor derült ki, hogy mely fiúk és leányok találtak egymásra a báli szezon során. A lányok bokrétát küldtek a kiszemelt legénynek, aki vasárnap reggel kitűzhette azt a kalapjára, ezzel megerősítve a kapcsolatot. Aki nem talált magának párt, az hallgathatta a vénlány- és vénlegény-csúfolókat. Ehhez kapcsolódik az egyik legérdekesebb népszokás: a Rába-vidéki szlovének rönkhúzását akkor tartják meg, ha senki sem házasodik a faluban farsang idején. A hajadon lányok és nőtlen fiúk koszorúslánynak és vőfélynek öltözve egy nagyjából 25 méteres, feldíszített fenyőrönköt húznak végig a falun, amelyen menyasszonynak és vőlegénynek öltöztetett fiatal pár ül, akiket aztán a faluba érve összeadnak.
Parádsasváron nagy múltra tekint vissza a borotválós asszonyfarsang, amelynek szlovákiai eredete van. Ekkor a nők a férfiak jelképes megborotválásával gyűjtötték össze az esti bálra valót. Az öltözékükhöz sokszor férjük ruháiból választottak, bekormozták az arcukat és bajuszt festettek, hogy ne ismerjék fel őket. A borotválás szimbolikus hatalomátvételnek is tekinthető volt, ehhez fából készült borotvát, lisztet és jégcsapot használtak.
Húshagyó keddhez kapcsolódik a mohai tikverőzés. A Fejér megyei falu fiatal legényei házról házra járva adományt gyűjtenek és bekormozzák az emberek arcát. A szokás a tojásadomány begyűjtése közben végzett "tyúkverésről" kapta a nevét, amely a jószág termékenységét igyekszik segíteni azáltal, hogy a tyúkok fenekét a bottal jelképesen megérintik.
Farsang után hamvazószerda következett, amikor böjtöltek az emberek, majd ezt egy napra, torkos csütörtökre félretették, hogy a farsangi maradékot még elfogyaszthassák.
(csalad.hu)
