VESZÉLYESEK A HELIKOPTER-SZÜLŐK
A fiatal felnőttek életében a túlzó szülői szerepvállalás komoly hátrányokkal jár – állítja most megjelent könyvében a nagy nevű Stanford Egyetem korábbi dékánja, aki szerint egyre több a saját ügyeit elintézni és kezelni képtelen egyetemista.
Az angol szakirodalomban „helikopter-szülőként” emlegetett anya, illetve apa mindig minden helyzetben a gyereke mellett próbál lenni. A játszótéren, odahaza, de még társaságban is folyamatosan a gyermeke nyomában van, egy pillanatra sem veszi le róla a szemét, mindenbe beleszól és minden csalódástól, fájdalomtól igyekszik megóvni. Persze a végletesen elhelikopteresedett szülőknél vannak visszafogottabb, finomabb esetek is, azonban Julie Lythcott-Haims, a Stanford Egyetem korábbi elsőévesekkel foglalkozó dékánja most megjelent könyvében óva int mindenkit a túlzott szülői segítségtől. A hölgy azt állítja, sokéves tapasztalata alapján azért egyre több a saját dolgait elintézni képtelen egyetemista, mert nagyon sok szülő egyszerűen nem engedi el a gyereke kezét. Ahelyett, hogy megtanítaná az önálló életre, a kudarcok feldolgozására és kezelésére, folyamatosan kész recepteket ad, óvja a csalódástól és méterről méterre egyengeti a fiatal(ok) útját. Julie Lythcott-Haims azt figyelte meg, hogy miközben az egyetemre jelentkezők gyakorlata, képességei és az adott területen szerzett rutinja papíron általában csodálatosan jól mutat, a valóságban egyre többen képtelenek az önálló életre. Naponta olykor többször is egyeztettek szüleikkel telefonon, akik sok esetben még az egyetemre is gyerekük után mentek, ha valamilyen ügyet el kellett intézni. Mindez az Egyesült Államok egyik leghíresebb és legszínvonalasabb intézményében, huszonéves fiataloknál!
A volt dékán szerint előfordul, hogy a befolyásos szülők, részben a család jó hírnevének megőrzése és a gyerek biztos sikere érdekében túl sokat segítenek a fiataloknak. Olyan mértékben vigyáznak, hogy minden kudarcot és zavaró tényezőt kiiktassanak a gyerekek életéből, hogy azok végül saját maguk képességeivel, korlátaival sincsenek tisztában, és igazából azt sem tudják, mit szeretnének elérni az életben, kik is ők valójában. A brit Independent című lapban megjelent cikkben a Stanford egykori munkatársa ötleteket is adott, amivel – véleménye szerint – elkerülhetőek a helikopter szülőség legsúlyosabb fokozatai, vagy legalábbis magukra ismerhetnek azok, akik túlzásba viszik gyermekük terelgetését. Figyelmeztető jel, ha a szülők kiskamasz, vagy idősebb gyereküknél is úgy beszélnek a dolgokról, hogy „mi”. Például megbetegedtünk, edzőtáborba megyünk. Vizsgáljuk meg, hogy beszélünk a gyerekünket körülvevő felnőttekkel. Ha túl sokat vitázunk a tanárral, az edzővel vagy a bíróval, valami nincs rendben – véli Julie Lythcott-Haims, jelezve azt is, mihamarabb fel kell hagyni azzal a gyakorlattal, hogy a szülők otthon nagy erőfeszítések árán elkészítik gyermekük házi feladatát. Ezzel ugyanis mindenkinél jobban becsapják önmagukat, pláne agyonpátyolgatott csemetéjüket.
